Exkluzív: emberölés a vád a dunaújvárosi önkormányzat képviselője ellen

Öcaline • 2016. február 11. 20:27 • Zsaruhír 0 1154

Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, erősítette meg a rejtélyes Petőfi utcai vizsgálattal kapcsolatos, elsőként honlapunkon napvilágot látott információt a főkapitányság friss közleménye. A dokumentum kezdőbetűkkel operál, de úgy tudjuk, az egyik érintett Gál Roland önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke. Már a vád is mélypont az önkormányzatiság történetében.

Egész nap vártunk rá, végre befutott az a közlemény, amely legalább alapszinten tisztázza a tegnap hasábjainkon is nagy port kavart Petőfi utcai vizsgálat okát!

Petőfi utca 30. a vizsgálatok színhelye a GoogleMaps 2011-es felvételén Petőfi utca 30. a vizsgálatok színhelye a GoogleMaps 2011-es felvételén

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától kapott tájékoztatás szerint idén január 5-én rendeltek el nyomozástegy dunaföldvári férfi több mint két ével ezelőtti eltűnése ügyében , mégpedig emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 
Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba az illetékes bíróság – Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, erősíti meg a friss rendőrségi közlemény.

Eddig sem mindennapos a történet, az viszont már példátlan a dunaújvárosi önkormányzatiság történetében, hogy az egyik gyanúsított több megbízható forrásunk egymástól független, egybehangzó állítása szerint Gál Roland önkormányzati képviselő.

A Fidesz képviselője rutinos önkormányzati szereplőnek számít, jelenleg a 4. választókerület képviselője, de 2010-2014 között a közbiztonsági és társadalmi kapcsolatok bizottsága elnökeként is tevékenykedett.

Az ügy kapcsán műhelyünk kérdéseket intéz Cserna Gábor polgármesterhez – hamarosan ezekkel frissítjük állományunkat!


 

UPDATE 20.54 Molnár Antal az áldozat?

Hírünk publikálásával szinte átszakadt a hallgatás fala: több egymástól független forrásunk is tudni véli, hogy az ominózus gyilkossági ügy áldozata Molnár Antal, az üzleti tevékenysége révén Dunaföldvár mellett városunkhoz is ezer szállal köthető vállalkozó. Molnár Antal eltűnéséről 2013 decemberében még jómagam számoltam be az akkori DO hasábjain - a publikált felhívás szerint hónapokkal korábban tűnt el, és hozzátartozói kiterjesztették keresését Dunaújvárosra is!

Több informátorunk jelezte, a Petőfi utcai ügy szálai egy tavaly decemberi vizsgálatig vezetnek vissza - úgy tudjuk, akkor merült föl először komolyabban, hogy a 41 éves vállalkozó bűncselekmény áldozata lett.



 

UPDATE 2. 21.50 Tisztázzunk gyorsan valamit!

Az elmúlt szűk egy órában többen, ha tetszik, platformfüggetlenül megróttak azért, mert kiírtam az emberölés gyanújával őrizetbe vett önkormányzati képviselő nevét – többen az ártatlanság vélelmét hozták föl érvként, mondván, a rendőrség sem nevezte néven a gyanúsítottakat.

Tisztázzunk gyorsan valamit: dunaújvárosiként minden idegszálammal azon drukkolok, hogy a képviselő a végén bizonyuljon ártatlannak, mentsék föl, térjen vissza, legyen boldog. Tévedjen a rendőrség, nyúljon mellé a bíróság.

De: szemforgató és álságos magatartásnak gondolom, hogy miközben mindenki – de tényleg túlzás nélkül mindenki – tudja, hogy Gál Rolandot gyanúsítják az ügyben, ez a tény ne kapjon nyilvánosságot. Hát kérem szépen, a gyanú nem bizonyított tényállítás, viszont valószínűsíthető, hogy a rendőrség sem a habokra gyanúsít életellenes bűncselekménnyel valakit, illetve az illetékes bíróság sem bemondás alapján rendeli el bárki előzetes letartóztatását is.

Galambos Lajos nevét is kiírták, és mindenki más közéleti szereplőét is kiírják – ha igaz a gyanúsítás és az őrizetbe vétel; egyszerűen ez/ilyen a sajtó természete. És ez tipikus vagy-vagy helyzet – itt szerény álláspontom szerint csak az hazudik, aki azt állítja, hogy nem a város képviselőjét vették őrizetbe. Vagy azt hallgatja el, hogy a város képviselőjét gyanúsítják.



 

UPDATE 3. 22.17 Tisztelt polgármester úr!

Műhelyünk az alábbi levelet juttatta el Cserna Gábor polgármesternek az álláspontunk szerint a helyi önkormányzatiság történetének eddigi legriasztóbb ügye kapcsán.

Tisztelt polgármester úr!

Engedje meg, hogy ezúttal egyformán kérdezzem a város első emberét és a Fidesz helyi szervezetének elnökét (a 0062-es sorszámú párttagkönyv tulajdonosát – amint erről ma számolt be büszkén a decemberi közgyűlés jegyzőkönyve szerint; az állomány itt olvasható a 24. oldalon) arról a városszerte, sőt megkockáztatom, országos viszonylatban is nagy port felvert ügyről, amely során a Castellum.do információi szerint emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás Gál Roland önkormányzati képviselő, a Fidesz frakciójának tagja ellen.

Kérem, mindenekelőtt erősítse meg vagy cáfolja a hírt: valóban a közbiztonsági bizottság volt vezetője ellen indítottak eljárást, illetve valóban Gál Roland előzetes letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság?
 

Amennyiben az első két kérdésre a válasz "igen", kértem, kommentálja a hírt: milyen lépéseket tervez városvezetőként, illetve az önkormányzati többséget adó párt első embereként annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a hasonló esetek?
 

Tervezi-e új választás kiírását a 4. választókerületben, illetve milyen eljárások nyomán és ütemezésben tervezi a vizsgálat idejére biztosan kieső képviselő pótlását az érintett bizottságokban?


Válaszában bízva tisztelettel

Castellum.do

(Illúziónk persze nincs, de hátha most!)

 

Hírmix: a nap híre egy helyen 

20.27 Exkluzív: Emberölés a vád a dunaújvárosi önkormányzat képviselője ellen >>

17.47 Közvilágítás: nincs megállás – két országos híradás, meg egy exkluzív vélemény! >>

15.51 Dr. Senki újra támad: Így múlik >>

13.34 Zsaruhír: nem volt nyitva a lerakat – hát frankón betörtek >>
10.57 Témahét: tárgyak után gombok – és micsoda anyag, micsoda mesterhármas! >>
09.39 Pont most döglött be az egyik nagy mobilhálózat - pechre pech >>
09.13 Naplementés képpel startolunk - szép napot Dunaújváros! >> 

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

 

Kommentek