Vízilabda: súlyos vereség a BVSC ellen

Öcaline • 2016. február 6. 18:39 • Sport 0 5

Sajnos nem volt egy súlycsoportban a BVSC Zugló elleni rangadón a DUE Maarsk Graphics együttese a Fabó Éva Sportuszodában a női vízilabda bajnokság mai játéknapján: együttesünk különösen a középső két negyedben játszott mélyen tudása alatt, s végül 10-5 arányú pofonba szaladt bele.

A bajnoki forduló csúcsrangadójához illő körítéssel, játszóházzal, alkalmi plakáttal és filmmel, de még koncerttel is készült a BVSC Zugló vendégszereplésére a DUE Maarsk Graphics együttese a sportuszodában ma délután. És bár a találkozó esélyesei papíron egyértelműen a vendégek voltak, alig titkoltan meglepetésre készült a hazai gárda. Együttesünkből hiányzott ugyan a válogatott kapus Kasó Orsolya, de mindenképpen a győzelem reményében vetették vízbe magukat a lányok. 

Sajnos a nagy akarás nem köszönt vissza a medencében, mert bár az első percek ideges, kapkodó játéka egyik térfélen sem eredményezett gólt, a 2. perc legvégén betalált a BVSC, majd sajnos gyorsan sikerült is előbb növelni, majd triplázni az előnyt (0-3). Ebből a mélyütésből még fölállt a Mihók-alakulat, hiszen előbb Menczigner Kata, majd Ziegler Diána is betalált, de a lefújás előtt még bepottyant egy vendéggól, az első játék végén így 2-4-et mutatott az eredményjelző.
Az igazi pofonosztás sajnos csak ezt követően kezdődött, a Zugló minden téren együttesünk fölé nőtt, a hatékonyabb támadásvezetés és a feszes védelem ellen nem volt ellenszere a sokat hibázó DUE gárdájának. Folyamatosan nőtt a két alakulat közötti különbség, mindennél beszédesebb adat, hogy a második negyedet 0-2, míg a harmadikat 0-3 arányban nyerte a  BVSC – az utolsó felvonás előtt a kiütés szélére sodorva a mieinket (2-9).
A nagy kérdések persze eldőltek a végjátékra, csapatunkat maximum azért illeti dicséret, mert az utolsó pillanatig becsülettel küzdött: így sikerült némiképp kozmetikázni az eredményen. Hiszen ugyan a BVSC is meglőtte a tizedik találatát, de a mieink Menczinger Kata, Gurisatti Gréta és Horváth Brigitta góljaival szépítettek valamicskét az álláson – de hogy ezt a 10-5 arányú hazai vereséget nem teszi ki a kirakatba a csapat, az teljesen biztos.

DUE Maarsk Graphics – BVSC Zugló
5-10
(2-4, 0-2, 0-3, 3-1)

A DUE gólszerzői: Menczinger 2, Ziegler, Gurisatti, Horváth. 

Hírmix: a hétvége hírei itt! 

vasárnap 15.53 ICA-D: két tárlattal csalogat >>

szombat 18.39 Vízilabda: súlyos vereség a BVSC ellen >>

szombat 8.06 Hétlövet: szombat hajnali classic (itt: 70.) >>

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek