Tábori klíma: befűtött a télnek a tavasz!

Öcaline • 2016. február 1. 09:52 • Meteo 0 0

Kora tavaszias idővel kezdődik a tél utolsó hónapja, legalábbis a Castellum.do időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Simán megdőlhetnek az aktuális melegrekordok, ugyanakkor változékony, a hét közepén igen csapadékos időre készülhetünk.

"Változékony, de kora tavaszias idő!" – e felkiáltással engedett a széldzseki nyakig húzott cipzárján Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál gazdája. Friss előrejelzése nyomán kiderül, hogy szó szerint befűt a télnek a tavasz; a baj csak az, hogy ezt a leghidegebb évszak utolsó hónapjának legelején teszi!

17 fokig is emelkedhet!

Az, hogy szakértőnk nem a levegőbe beszél, már a mai nap is szó szerint fényesen igazolja: a reggeli eső után több helyen felszakadozott a felhőzet, és bár estig változóan felhős, borongós időszakok is lehetnek, a sok éves átlagnál jóval enyhébb idő várható. A megnövekvő felhőzetből többfelé lehet eső, zápor, helyenként a nyugati szél is erősödik – a Dunántúlon néhol viharossá is fokozódik. Kezdetben hideg-, majd melegfronti hatás várható – a reggeli 3-5 fok után 10-12 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Közlekedők, figyelem, vizes utakra és erős oldalszélre számíthatnak az autósok!

Fényár a felhő alatt (Németh Zsolt fotója) Fényár a felhő alatt (Németh Zsolt fotója)

A közeli kilátások szintén tavaszias idővel kecsegtetnek: kedden a napsütést egyre vastagabb fátyolfelhőzet szűri, de csapadék nem alakul ki. Megélénkül a délnyugati szél, amivel továbbra is enyhe, az átlagosnál sokkal melegebb levegő érkezik hazánk térségébe. Ennek nyomán megdőlhetnek a melegrekordok, hiszen a délutáni órákban többfelé 10-14, helyenként akár 17 fok körüli értékeket mérhetünk.

Derűre borúra, és viszont!

Változékony folytatást ígérnek a friss modellek, hiszen szerdán már erősen felhős, borult lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, helyenként kiadós zápor is lehet. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, a középső és a nyugati tájakon viharossá is fokozódik. Hidegfront érkezik – nap közben csökken a hőmérséklet: reggel még 9-10, délután már csak 6-7 fok várható!

Tavaszváró (Holczer Tibor képe) Tavaszváró (Holczer Tibor képe)

Ez a tendencia folytatódik csütörtökön is, délutánig erős, több helyen viharos lesz az északnyugati szél, majd délután jelentősen mérséklődik a légmozgás. A szél hatására csökken a felhőzet, délután mind több helyen bukkan elő a nap – és még ekkor is 7 fok körül alakul a csúcsérték.
A hét vége picit nyugalmasabb periódust ígér a középtávú előrejelzések specialistája szerint – pénteken és szombaton a sok napsütés mellett kevés felhő lesz az égen. Eső nem várható, igaz, vasárnapra megint befuthat egy csapadékzóna. A szél péntektől délnyugatira fordul és egyre inkább megélénkül, ennek nyomán ismét melegedés kezdődik – pénteken 7-9, szombaton már 11-12 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők!

Izgalmas, mozgalmas héttel köszönt be a tavasz!

Hírmix:a nap további hírei itt! 

18.43 Rendőrség: új vezető a városi kapitányság élén >>

17.40 SzeKa: Vállalja-e a felelősséget Kocsis a kézilabdások kudarca miatt? >>

16.36 Ökologistic: extra adomány a Hankooktól! >>

15.40 Közvilágítás: itt van még egy terjedelmes összegzés >>

9.52 Tábori klíma: befűtött a télnek a tavasz! >>

8.07 Napfelkelte a Duna-parton - szép hetet, jó napot Dunaújváros! >>

 

 

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

 

Kommentek