Gólyatábor: „Nálunk ilyen eset nem fordulhat elő!” - nyugtattak a szervezők

Legalábbis a címben idézett tézissel szédítettek a szervezők ma délelőtt egy rövid személyes értekezés keretén belül egy kávézó teraszán. Ígéretük szerint ráadásul a legutóbbi cikkem élesítése nyomán törekednek arra is, hogy minél jobb kapcsolatot ápoljanak a nyilvánossággal innentől. De gond még ennek ellenére is van – ha nem is számos, de mindenképp számottevő. 

Még mielőtt azonban az ominózus találkozás részleteibe, pláne tanulságaiba jól belemennék, nézzük, mi vezetett ahhoz, hogy a Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzatának alapemberei egyáltalán egy asztalhoz üljenek velem.

Megvilágosodva? (Fotó: Németh Zsolt)

Hosszú út vezetett a párbeszédig  

Először is tisztázzuk: az egész történet kiindulópontja semmiféle dunaújvárosi szállal nem bír; a gólyatáborokra való kirívó összpontosítás  az ELTE balatoni beavató szeánszán történt nemi erőszakkal magyarázható. 
A szörnyű (bűn)tett híre persze az egész országos médiát  bejárta; hetekig, sőt hónapokig vezető téma volt, s voltaképpen kortól, nemtől és iskolai végzettségtől függetlenül mindenki erről beszélt. 
Ez a jelenség persze azzal a következménnyel járt, hogy - kimondva vagy kimondatlanul - az újságírók is hajtva voltak a közérdeklődésre számottevő téma iránt. (Ezt útitárs- effektusnak hívjuk.) Így aztán minden orgánum arra koncentrált, amire tudott – kereste, s figyelte a saját "eltéjét".  

Mi, az akkor frissen debütált új híroldalunkkal nem szerettünk volna elveszni a szenzációhajszolás kibogozhatatlan hálójában, ám megtette helyettünk más.
Szeretett városunk felsőoktatási intézményének évkezdési csapatásáról könnyen félreértelmezhető, kényes képes lenyomatokat eresztett ki a szervezői gárda a nagy közösségi hálón, ami aztán hihetetlen módon virálissá is vált a netpolgárok körében. 
Láttuk és tapasztaltuk, hogy a kiszivárgott, s meglehetősen kényes, mi több: kínos kontextusba csomagolt fotók nagyon durva reakciókat váltott ki sokakban, így hát nem tehettünk mást:
írtunk hát az esetről egy terjedelmeset -
 

ide kattintva el is olvashatod írásunkat. 
 

Nyilatkoztak is páran híroldalunknak akkor,
ám hivatalos, pláne érdembeli reflexió nem érkezett
sem a szervező kompániától,
sem az intézmény vezetőségétől.
Rajtunk nem múlott, mi megtettük a szükséges lépéseket: érdeklődtünk náluk. 
Mindketten kontraproduktívan hárították el közeledésünket,s a hallgatás útját választották, azt sugallva: jó nagy ívben leszarjuk kérem szépen a köz érdeklődését az útmutatott véleményével együtt. 
Pedig a történetre lehetett volna szépen, s helytállóan reagálni – kríziskommunikációból azonban csúnyán megbukott
a közpénzből működő komplexum. 

A kínos képlövetek terjesztése és a nagy port kavart cikkünk megjelenése óta közel egy év telt el. 
Bár tény, mi való: sok víz lefolyt már azóta a Dunán, ennek ellenére nem kell sem tehetséges vezetőnek, sem felkészült kommunikációs szakembernek lenni ahhoz, hogy számításba vegyük az idei program szervezésénél és/vagy kommunikálásánál a tavaly történtek nyomán kialakult, s bár tompult, mégis meglévő közvélekedést és annak lehetséges következményeit, veszélyeit.  
De nem tették. 

Amit tehettek volna, az az, hogy: 

1. vagy az idei táborozást mellőzik, s nem kockáztatják az intézmény – tapasztalataim szerint – egyébként egyre rosszabb irányba torkolló hírnevét, 
    
2.  vagy máshol, városhatárainkon túl rendezik meg az egyébként bizonyos tekintetben nagyon is hasznos hozadékkal bíró eseményt – ezáltal csökkentve az intézmény hírnevét negatívan befolyásoló tényezőket.  
    
3. Amennyiben - már csak a költséghatékonyság szempontjából is - makacsul ragaszkodnak a városi színtérhez, akkor legalább közzétenni az egyébként szigorított szabályzatot, és/vagy nagy bedobással hangsúlyozni tekintettel az ismert előzményekre, hogy: most aztán baromi jól ügyelünk majd a rendre – ne féljetek városlakók, ne féljetek gólyák!    

Feltehetően az oktatási intézmény grémiuma,
valamint hivatásos beszélői
a fenti 2+1 opciót úgy ahogyan van,
s azt ahogyan már a lángoló vízágyúk országában megszokhattuk:
tökéletesen figyelmen kívül hagyta.  
 

De nem csak az előzékenység, a proaktív attitűd hiányzott az érintettek részéről, hanem a jó külső kommunikáció is.
A DF honlapján fellelhető promo-anyagban ugyanis ejtettek egy igen kínos hibát: rossz helyre terelték az érdeklődőket.
(Erről errefelé értekeztem néhány sort a napokban.) 
Utóbbit bár elkönyvelhetnénk apró bakinak is, ám ha azt nézzük, hogy a főiskola szervezeti egységei között (még egyelőre) ott virít a Kommunikáció – és médiatudomány tanszék, mint olyan, máris más megvilágításba kerülhet a probléma.
Magyarán nem kell gonzó sztílben, pikírten és kritikusan újságot írni a témáról, az intézmény önmaga is rombolja saját hírnevét. 
Ami már önmagában is szomorú. :'( 

A problémát a HÖK is érzékelte 

Az intézmény, valamint ezzel párhuzamosan
a szervezői gárda hírnevét is
igen súlyosan befolyásoló elemeket
a HÖK alapemberei is tökéletesen felismerték
– derült ki számomra a ma délelőtti leülés során.

A megoldást keresték, az ok-okozati összefüggéseket kutatták – ennek nyomán invitáltak meg egy informális jellegű kólázásra ma délelőtt. 

Nagyjából azokat mondtam nekik néhány órával ezelőtt, mint most itt nektek. Meg azt, hogy tetszik vagy sem: tessék néha "kommédiás" aggyal gondolkozni, s nem félni a nyilvánosságtól. Az internet népe olykor kritikus, olykor nagyon hangos, sokat árthatnak is, ám ellenkezője is igaz: remek partner is lehet. (De a lojalitásnak is ára van, ugye.) 
Utóbbihoz nem csak, hogy jelentősebb erőfeszítés nem kell, de még csak egy forintnyi (marketing)költés sem szükségeltetik. 

Bár a gólyatábort (is) szervező csapat kulcsemberei
azonosulni tudtak a fentebb leírtakkal,
s megismerve az újságírói álláspontot, illetve redakciónk által képviselt különös műfaj/stílus jellemvonásait, máris máshogy látták a helyzetet. 
Ez szép, s jó, ám a a nagy egyetértést nem várt drámai fordulat követte.  
Szembesítettek ugyanis azzal a ténnyel, hogy a  PR akciók kivitelezése bizony nem az ő asztaluk. Pontosabban nem lehet az ő asztaluk.

Felülről vezérelten, centralizáltan működik
ugyanis a Dunaújvárosi Főiskola külső kommunikációja

– mondták/panaszkodtak nekem az érintettek.  

S bár rendkívül barátságosan teltek el az egymás társaságában eltöltött percek, mégis ott tartunk, ahol a part szakad: magyarán ők a probléma orvoslására kínált megoldási kísérleteket maximum csak tolmácsolni tudják azoknak, akik egyébként azért kapják a fizetésüket – nem mellesleg közpénzből! –, hogy pontosan az ilyen és ehhez hasonló dolgozatok megszületésére még csak lehetőség se kínálkozzon a gonosz klaviatúrahősök számára.

A HÖK színeiben párbeszédre törekedő prominensek egyébként azt is hozzátették, hogy az idei tanévtől kezdve még az eddigieknél is jobban ügyelnek a rendre – újragondolták, vagyis inkább szigorítottak szabályzataikon. 
A legnagyobb változás például az az, hogy az úgynevezett külsős figurák innetől már nem kapcsolódhatnak be az ismerkedős, összejövős, évkezdős nyalomaszádba, ezzel is megelőzve az esetleges gondbajt. 

Továbbá nem győzték nyomatékosítani: „nálunk ilyen eset nem fordulhat elő!” – utalva ezzel a mindenki által jól ismert, genezisként aposztrofálható ELTE-s botrányra.

Végül azzal a merész gondolattal távoztam a helyszínről,
hogy talán innentől minden másképp lesz. 
Bár abban az országban, ahol hókotrók akadnak el a hóban,
nos, sokat remélni nem szimplán hülyeség, hanem egyenesen ostobaság. 

Bár a bizakodás talán még nem számít liberális ármánykodásnak. Még.  

Mindenesetre kimozdulásomat a Béke városrészből végül a közeli pörköldében zártam a legütősebb – értsd: legmagasabb koffeintartalmú - frissen, helyben őrölt kávé megvásárlásával, hogy legalább egy pozitív hozadéka legyen a mai meetingnek.