Folytatja az elmúlt esztendők hagyományát, ezúttal is nyilvános előadáson összegzi nyári táborának termését a Wesley Da Capo Művészeti Iskola: az intézmény Játék a fénnyel – "Déli felhők" címmel szervezett rendhagyó programot, a bemutató szerdán délelőtt lesz a Bartókban. Tehetségmustra máris itt!
A Nemzeti Tehetség Program keretén belül valósította meg nyári táborát a Wesley Da Capo Művészeti Iskola – az intézmény a "2015 – a Fény Nemzetközi Éve" köré fonódó összművészeti kísérlettel jelentkezett. A Játék a fényben – "Déli felhők" című pályázat során öt napos tábort szenteltek (19 növendékkel, 5 művész-tanárral és egy vendégművésszel) a címbe foglalt Weöres Sándor-vers több szempontú újragondolásának, árulta el Kurina Laura, a Wesley Da Capo igazgatója.
A program vége egy nyilvános előadás, amellyel a egyúttal az elmúlt évek tradícióját is folytatja az intézmény: a tábori munkálatokat összegzik, a résztvevők kreativitásának és improvizatív készségének végeredményét láthatja a közönség a mintegy húsz perces előadás során a Bartók Kamaraszínház stúdiótermében június 24-én, szerdán délelőtt 11.00 órától.
Íme, a résztvevők/közreműködők, valamint a segítők névsora:
Növendékek: Andrádi Klaudia Virág – társastánc; Baráth Véda - zongora, moderntánc; Biró Megán Vanda – társastánc; Bogdán Anna – moderntánc; Boros Petra – festészet; Cékmann Lili – zongora; Fehér Noémi Dzsenifer – festészet; Karmacsi Judit Kincső – festészet; Kollek-Melkvi Gábor – zongora; Lakatos Lotti – moderntánc; Rabi Vivien – festészet; Somogyi Kíra – gitár; Szekeres Anna – festészet; Szláma Tamás – társastánc; Várnai Laura – moderntánc; Vasas Réka – társastánc; Viczenyk Fatime – festészet; Vízhányó Dorina – moderntánc.
Felkészítők: Lak Gyöngyi – zeneismeret; Nagy Sándorné – rajz; Pálmai Csilla – rajz;
Polgár Lilla – színművész; Szerecz Róbert – moderntánc; Teleki Gergő – zongoraművész.
A program nyitott, a közreműködők szeretettel várják az érdeklődőket a "felhőjátékra"!
(Fotó: Molnár Gábor; a felvételek a bemutató próbáin készültek)