Dunaújvárosból jöttem (1.): Iván Anita az Európai Bizottság egyik arca

Dávid • 2015. március 19. 18:05 • Dunaújvárosból jöttem! 0 0

Dunaújvárosiak és/vagy dunaújvárosi szálak, kötődések túlzás nélkül mindenhol akadnak – nem kivétel ez alól Brüsszel sem.
Az Európai Unió csúcsintézményeinél is régi ismerősre bukkantunk. Iván Anita dolgozott a kommunikációs főigazgatóságon is, jelenleg a költségvetési szekció HR tervezője. És most az EB egyik arca.
Új sorozatot kezdünk – remek nyitánnyal; bónusz: felhívás!

Bizony, bizony, az Európai Unió brüsszeli gépezetének olajozott működéséhez is elengedhetetlen a dunaújvárosi vonatkozású szakemberek tevékeny jelenléte. Erről tanúskodik Iván Anita története, aki jelenleg az Európai Bizottságban két nemes feladatot is vállal. (A név sok hűséges böngésző számára ismerős lehet – IvánA néven a Dunaújváros Online hőskorából küldött remek riportokat Londonból, egyik itt publikált sorozatával elnyerte a MÚOSZ ifjúsági sajtódíját is – a szerk.)
Mint kérdésünkre felidézte, Anita 2006-ban, második nekifutásra került a 

nevezetes brüsszeli közintézmény 

kötelékébe: pályafutását asszisztensként kezdte az első blikkre is nagyon komolynak hangzó gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó főigazgatóságon. Később az Európai Bizottság kommunikációs részlegénél tevékenykedett, jelenleg pedig a Költségvetési Főigazgatóság berkein belül, HR tervezőként dolgozik.  

A bürokraták aranykalitkáiról megoszlanak a vélemények, egy nem elhanyagolható tényezővel azonban nehéz bárkinek is szembeszállni; az EU-s intézményeknél biztos a megélhetés, arról nem beszélve, hogy tele van karrierépítő potenciálokkal. 
Főszereplőnk, a városunkhoz mindmáig több szálon is kötődő Iván Anita a biztonság és a biztos megélhetés miatt döntött az EU mellett: 

– Életem egyik legboldogabb, ugyanakkor legfeszültebb napja volt
2006-ban, amikor egyszerre két szervezettől
érkezett remek hír – álláslehetőséget kaptam a londoni
Morgan Stanleytől, majd 20 perccel később az Európai Bizottságtól is.
Végül az utóbbi mellett tettem le voksom. 

Városunk brüsszeli szereplője azonban nem csak az országot, családját, Dunaújvárost hagyta maga mögött, hanem egy remek munkahelyet is – az RTL programming osztályáról állt fel a brüsszeli életért cserébe. 

De köszöni szépen, ennek ellenére is remekül megvan az unió multikulturális fellegvárában – ráadásul tevékenysége új elemmel bővült: a DO "hőskorának" egykori külsős szerzőjét, Anitát most az Európai Bizottság arcává választották. 
A nem mindennapi karrier az európai csúcsintézmény működésével függ össze – az EB ugyanis néhány eminens munkatársának 

motiváló pályaképével csalogatja

magához a kontinens tehetséges és ambiciózus fiataljait. A PR projekt része, hogy a kiválasztott munkatárs röviden bemutatkozik, s mesél magáról meg arról, hogyan is került Brüsszelbe. Iván Anita magyarul és angolul is csodásan megemlíti szeretett városunkat. Mi pedig méltán büszkék vagyunk rá! 

Az már csak tényleg mellékszál és a végén egy óriási bónusz, hogy az Európai Bizottság kapui bárki számára nyitva állnak – tudta meg a Castellum.do. 
Diplomával, de munkatapasztalat híján is adott a nagyszerű lehetőség egy magas presztízsű álomhelyre befurakodni, s az egységes Európáért küzdő grémium mellé szegődni. A legfrissebb versenyvizsgákat - micsoda véletlen - éppen ma írták ki, a lehetőségek listáját itt találod!
És ha egyszer valakinek bejön ez az élet, s helytáll a mindennapok kihívásaiban, határ a csillagos ég – mint Anita remek példája bizonyítja, akár Dunaújvárosból is!
 

Bónusz: felhívás!

Drága böngészők és aranyos mindenki: több ötletünk is van a folytatásra, de segíts te is – ha távolba szakadtál és érdekesnek, izgalmasnak találod azt, amit jelenleg csinálsz, illetve tudsz olyanról, aki távolba szakadt és ott érdekes-izgalmas pályát futott/fut be, jelentkezz nálunk! Írjuk együtt a Castellum.do új sorozatát, amelyben dunaújvárosi szállal bíró szereplők történeteit összegezzük.
Jelentkezni műhelyünk központi e-mail címén, esetleg a Castellum.do népszerű facebook oldalán lehet – a jelszó, jelige és munkacím egy és ugyanaz:
Dunaújvárosból jöttem!


Tóth Dávid - Öcaline 

Kommentek