Röplabda: kínos botlás a Győr otthonában

Öcaline • 2014. december 21. 16:06 • Sport 0 0

A bajnoki pontvadászat első győzelmét szerezte meg a tabella utolsó helyén álló Győr – fájdalom, az "áldozat" szerepébe a Dunaferr SE fiatal együttese került a bajnoki pontvadászat szombati játéknapján: a házigazdák 3-1 arányban győztek – sajnos megérdemelten.

A bajnoki tabella utolsó helyén tanyázó Győr együtteséhez látogatott a Dunaferr SE férfi röplabda csapata a pontvadászat szombati játéknapján – így egyértelmű, hogy idegenben is a mieink számítottak az összecsapás esélyesének. Pláne annak tudatában, hogy ellenfelünk eddig pontot sem szerzett a szezonban – esélyesként vágott tehát a küzdelemnek a Tomanóczy-gárda, sajnos kínos botlás lett a vége azonban.
Már az első szett során feltűnt ugyanis, hogy nem lesz könnyű dolga csapatunknak, a győriek alaposan feladták a leckét, csak kínok kínja után sikerült nyerni a játékot 26-24 arányban. A folytatás még gyászosabb lett: a lelkesedés terén is jelesre vizsgázó hazaiak előbb egyenlítettek egy szoros csatában (25-23), majd – kihasználva a mieink bizonytalankodását – egy 25-21-es játékkal a vezetést is átvették. Sajnos érett a meglepetés, és sajnos nem érdemtelenül: a lelkes és a vezetéstől felvillanyozott hazaiak egyre biztosabban, a Dunaferr együttese egyre több hibával játszott – az utolsó játékot 20-ra hozta a Győr, s így 3-1 arányban a meccset is behúzta. 
Fájdalom, csapatunk vereséggel búcsúzott a naptári évtől – azt meg már csak remélni tudjuk, hogy a bajnoki szünet alatt sikerült erősíteni a csapaton!

SZESE-Győr – Dunaferr SE
3-1
(-24, 23, 21, 20)

Kommentek