Jégkorong: két vezetés után vereség a vége :(

Öcaline • 2014. december 9. 21:07 • Sport 0 0

Nagyot küzdött, de újra nem volt elég éles a DAB együttese az Érsekújvár otthonában a MOL Liga mai játéknapjának rangadóján: ennek nyomán hiába vezetett kétszer is csapatunk, a végén a vendéglátók örülhettek – 3-2, nem ide, a helyzetek értékesítése nélkül nehéz győzni.

Bár tudtuk, hogy pokoli nehéz meccs vár a csapatra, a győzelem reményében lépett jégre a címvédő Érsekújvár otthonában a Dab.Docler jégkorong csapata  ma este: a MOL Liga élcsapatai közé tartozó együttesek rendre komoly rangadót vívnak, így nem volt kérdés, hogy minden apró momentum döntő lehet a bajnoki pontos elhódításához. Ennek megfelelő elánnal vetették a küzdelembe magukat a játékosok mindkét oldalon – igaz viszont, hogy a komoly mezőnymunka és a remek kapusteljesítmények mellett az első harmad jó részében gólt nem jegyezhettünk föl. Annál inkább a 17. percben – amikor is az Acélbikák együttese mattolta a hazai védelmet, Gröschl pedig vezetéshez juttatta a mieinket. Nem sokáig örülhettünk, ráadásul megint a lehető legrosszabbkor jött az egyenlítés – fél szemmel már az órára pillantottunk, amikor egalizált a felvidéki alakulat (1-1).
Amilyen bosszantó volt az első vége, olyan szépen kezdődött a második felvonás: a fórman kitámadó hazai gárdát újra Gröschl tréfálta meg, s Cica emberhátrányos találata újra a mieinket juttatta vezetéshez a 22. percben. 2-1 után viszont nagyon komolyan rákapcsolt az Újvár, és sajnos kísérleteiket siker koronázta: a 28. minutumban előbb kiegyenlített, majd alig két perc múltán egy újabb előnyből a vezetést is átvette a helyzeteivel igen-igen jól sáfárkodó hazai gárda (3-2).
A harmadik harmad már az idegek csatáját hozta – hullámzó, változatos, lendületes csata mellett sajnos a mieink be voltak oltva gól ellen, így az eredmény már nem változott, az idegenbeli rossz sorozat sajnos nem szakadt meg – küzdelmes játék után a DAB Érsekújváron is vereséggel zárt. Szomorú, de a mai vereséggel nemhogy nem sikerült visszaelőzni az egyébként hazai pályán a Debrecen ellen botló Miskolcot, de az Érsekújvár is előzi a mieinket a bajnoki tabellán – csapatunk jelenleg harmadik.

 

Kommentek