Rendőrség: őrizetben a baleset okozója

Öcaline • 2014. november 2. 16:20 • Zsaruhír 0 1

Egy 24 éves férfit gyanúsítanak a rendőrök a Nagyvenyim közelében történt halálos közlekedési baleset gondatlan okozásával, értesült a Castellum.do.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos közúti közlekedési baleset történt Mezőfalva és Nagyvenyim között tegnap este: a rendőrségtől kapott friss tájékoztatás szerint egy 24 éves férfi közlekedett a 6219-es számú úton Mezőfalva irányából Nagyvenyim felé egy Ford típusú személygépkocsival.

Egy előzés, három halott (Fotó: Mezőhír) Egy előzés, három halott (Fotó: Mezőhír)

A férfi előzésbe kezdett, amit nem tudott szabályosan befejezni, ennek következtében balesetet okozott: a végzetes ütközés során hárman olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. 
A rendőrök a gépkocsi vezetőjét a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, ahol kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, végül bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását az illetékes ügyészségen, erősítette meg műhelyünknek a megyei főkapitányság sajtószóvivője.

Kommentek