Jégkorong: itt az első "igazi" vereség

Öcaline • 2014. október 24. 20:34 • Sport 0 1

Bár az első felvonásban még jól tartotta megát a DAB az Érsekújvár otthonában a MOL Liga mai játéknapján, a középső harmadban két fával meglógott, és a végén 5-2 arányban a győzelmet is behúzta a címvédő. Csapatunk az első rendes játékidős vereságet szenvedte el a liga sorozatában – Debrecenben javíthatunk vasárnap!

Azt tudtuk, hogy pokoli nehéz dolga lesz a Dab-Docler alakulatának a címvédő Érsekújvár otthonában – kemény meccsre készültek Galaniszék a MOL Liga mai összecsapásán. Az első harmad viszonylag kiegyenlített játékot hozott, és bár a vendáglátók szereztek vezetést, együttesünk Azari révén még egalizált (1-1), így döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. Ami nem sikerült az első felvonásban a házigazdáknak, az sajnos bejött a másodikban, két fával megugrott a Spisák-legénység, ráadásul a harmadik futam elején tovább növelte előnyét (4-1). Innentől hiába jött vissza a meccsbe a DAB, csak közelebb került ellenfeléhez Gröschl góljával, ráadásul az utolsó másodpercekben bebiztosította győzelmét az Érsekújvár (5-2).
Elkeseredésre persze semmi ok, ebben a szezonban immár tizenegy forduló pörgött le, mire elszenvedte első rendes játékidős vereségét az Acélbikák gárdája, ráadásul továbbra is az első a tabellán a DAB – de győzni nem sikerült, ráadásul vasárnap újabb komoly csata vár a srácokra a Debrecen otthonában. A jelszó a régi: hajrá, Bikák!

Érsekújvár – Dab.Docler   
5-2
(1-1, 2-0, 2-1)
A DAB gólszerzői: Azari, Gröschl.

 

Kommentek