Mocskos Márka: Mocsok – klippremier itt!

Öcaline • 2014. október 14. 18:33 • Kult 0 59

Egy sikerrel abszolvált face-es akció nyomán új klipet élesített percekkel ezelőtt a Mocskos Márka. A dal a rapcsapat bemutatkozó lemezén is szerepel, a frissen durrantott verzióban a trió mellett Joe (BeatKoho) és streetROYAL is közreműködik. 
Együtt tolták, együtt nyomták Együtt tolták, együtt nyomták A "Mocsok", micsoda véletlen, a Castellum.do történetének első klippremierje – nézd, hallgasd, de figyeld a vakert is, tanulságos!
A klip a Wandallz Ent. által az underground összefogásának jegyében készült, amely a közreműködői szándék szerint titkos alagúton köti össze az ország keleti részét és városunkat között. Megáll az idő az aranykorban Megáll az idő az aranykorban A dal a Mocskos Márka év elején debütált Próbálj meg lazítani című bemutatkozó lemezén található – a hangképes anyagot 2014 márciusában rögzítették, ám bemutatása technikai okból csúszott – máig!
"Kitörhetsz még a mocsokból,/ te sohase állj meg!" – a többit élesben máris itt!

 

Kommentek