Választás 2014 – egyenlő esélyekkel

Dávid • 2014. október 3. 22:15 • Közélet 0 0

Mi is a bőrünkön érezzük persze, hogy meglehetősen érzékeny időszakban startolt a Castellum.do, az sem titok, hogy jobban kedveljük az ilyen időszakokat és helyzeteket, mint a szürke hétköznapok punnyadását – nem tehetjük meg ugyanakkor, hogy ne reflektáljunk a sebesen közelgő önkormányzati választásokra. Sorozat lesz – felhívás itt!

 

Rendkívüli és pártatlan, pontosabban nagyon is pártos, ámde minden jelölő szervezet számára egyenlő esélyeket biztosító sorozattal készül a Castellum.do a közelgő önkormányzati választásokra. Mindenek előtt arra kérünk mindenkit, hallgassa meg az URH zenekar ősi, ámde megrázóan aktuális darabját – szóljon a “Szavazz rám!”

 

 

Megvan? Biztos? Akkor fussunk tovább!

 

Szabály, rendszer

A Castellum.do öt részből álló sorozatot szentel az október 12-én esedékes önkormányzati választásnak. Terveink szerint október 6-án kezdődően megnyitjuk virtuális kampányhelyiségünket – öt napon át naponta egy-egy témára fókuszálva fejthetik ki álláspontjukat a jelölő szervezetek (minden párt, jelölő szervezet egy tartalmat postázhat). Figyelem, néhány fontos szabály.
1. Nem közlünk törvénysértő, bármely más szervezetet pocskondiázó tartalmat!
2. Egy-egy témához minden szervezet azonos terjedelmű felületet kap. A terjedelmi korlát témánként két flekk (3600 karakter szóközökkel), minden hosszabb megnyilatkozás érvénytelen, nem közöljük! Tessék lényegre törően fogalmazni.
3. A válaszokat minden esetben betűhíven közöljük, a központozáson sem változtatunk. Tessék helyesen, a tartalom megformáltságára is figyelemmel dolgozni!
4. A válaszokat minden esetben a Helyi Választási Bizottság által kisorsolt sorrendben – vagyis a jelölő szervezetek szavazólapon szereplő listája szerint – közöljük.
5. Amennyiben egy témához bármely szervezet nem küld választ a megadott határidőig, azt minden esetben jelezzük felületünkön – az alábbi formulával: “Erre a témakörre XYZ nem küldött értékelhető választ.” Ha egyre sem küld, nem leszünk restek minden alkalommal odaírni.
6. Az akció teljesen térítésmentes, azért a Castellum.do stábja hirdetési díjat NEM számol föl.
7. Stábunk a tartalmak másolása és közzététele mellett semmilyen formában nem vesz részt a választási sorozatban. Nem írunk. Nem korrigálunk. Senkinek. Sosem.

 

Témák, határidőkkel

Lássuk mindezek után a témákat – az aktuális határidőkkel: már most jelezzük, hogy minden határidő szoros lesz, de pont ez adja a dolog szépségét. Drága pártok: dolgozzatok!

 

1. Városstratégia, térségi stratégia a 2014-2019 ciklusra (határidő: október 6., hétfő 12.00)
2. Városgazdálkodás, gazdaság, munkaerőpiac (határidő: október 7., kedd 12.00)
3. Oktatás, egészségügy (határidő: október 8., szerda 12.00)
4. Kultúra, sport, civil szféra ((határidő: október 8., szerda 12.00)
5. Polgármester-jelöltek válaszai a Castellum.do kérdéseire (a kérdéseket legkésőbb október 7-én, kedden 12.00-kor közzétesszük, a válaszokat október 9-én, csütörtökön 12.00-ig várjuk)

A tartalmakat terveink szerint naponta, minden alkalommal a délutáni/esti 17-19 órai idősávban posztoljuk!

Fontos még!

Akciónk újdonsága, hogy a fenti felhívást NEM küldjük el a pártoknak, jelölő szervezeteknek – bízunk a közösségi média és a hálózati kapcsolatok erejében: arra biztatunk minden aktivistát, szimpatizánst, támogatót, hogy értesítse maga jelöltjét, kedvencét, biztos befutóját, mit olvasott a Castellum.do hasábjain!

 

Már csak egy teendőnk maradt: a tartalmakat felületünk központi e-mail címére várjuk!
Munkára fel: szerezzetek még egy, két, sok szavazatot – velünk!

 

Tóth Dávid – Öcaline

 

 

 

 

Kommentek